A kurzus első napjaiban azonban pont mi kerültünk ebbe a szerepbe: el kellett hagynunk a komfortzónánkat és mindenféle dolgot kitalálni, majd eljátszani a többiek előtt. Nehezítette a helyzetet, hogy a mi termünkba még az utcáról is belátnak, s a járókelők néha meg is állnak bámészkodni.
Mindezt figyelmen kívül hagyva a mozgásos játékoktól egyre haladtunk a szöveget tartalmazó feladatokig, majd az énekes feladatokig. Számomra itt kezdődött különösen a komforzóna átlépése. A néhány napos közös munka és a csoportösszetartozást segítő feladatok hatására azonban már egymást támogató csoporttá alakultunk mi heten, így nem számított, ha egyik feladatban valaki gyengébb, a másik pedig erősebb. Igyekeztünk segíteni, és nem kinevetni a másikat, ahogy ezt az oktatók is számtalanszor hangsúlyozták. Kialakult egyfajta bizalom a csoporton belül, mely nélkül nem működnek az ilyen jellegű feladatok. Mindennek köszönhetően például még én is jól éreztem magam a dalos feladatok közben.
Segíti a kibontakozást, hogy folyamatos pozitív visszajelzést kapunk oktatóinktól lelkesedésünket és nyelvi szintünket illetően. Így újra megtapasztalhatjuk a diákszerepből a visszajelzés fontosságát is.
Kíváncsian várom, mit tartogat ennek a jól felépített kurzusnak a hátralévő része.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése