2018. november 15., csütörtök

Hazafelé




A csaknem két hetes tanulást ünnepléssel zártuk. Ajándék a tanulás lehetősége, ajándék minden találkozás.
Holnap St. Ivesba visz a vonat...

2018. november 13., kedd

Erasmus börzék 1

Projektünkben még hátravan néhány mobilitás, azonban párhuzamosan már a disszemináció is elkezdődött.

Az informális, kollégák közötti megosztás, a tantestületen belüli élménybeszámolók és a munkaközösségek szakmai tudásmegosztása mellett Erasmus börzéket is tartunk. Ezek minden kolléga számára nyitottak, és a módszertani ötletek mellett kulturális tudás átadásása is hivatottak.

Eddig 4 kolléga tartott ilyen börzét a tanév kezdete óta.

Elsőként általános iskolai módszertanról hallottunk. Érdekes volt hallani, hogyan tudja kollégánk a különböző, külföldön tanult módszereket adaptálni a magyar közoktatásban. Láthattunk különböző, a kurzuson készült taneszközöket, megismerkedtünk az általános iskolai módszertan globális megközelítésével, hogyan lehet például egyetlen meséből levezetni természettudományos, matematikai vagy technikai agyagokat. Nyevtanításhoz is kaptunk néhány jó ötletet.



Másik kollégnőnk angol szakosként hasonló képzésen vett részt Máltán. Beszélt nekünk a máltai oktatási rendszerről, a CLIL alapjairól, illetve hasznos ötletekkel szolgált általános iskolai nyelvtanításhoz. Ezek közül kiemelendő a földre letett kártyákkal az élő társasjáték, a bábukkl való történetmesélés, egy cápás játék az irányok gyakorlására, valamint néhány tipp diszlexiás nyelvtanulók segítésére.

 
 


Projektünkben két olyan pedagógus is volt, akinek a kurzusa részben vagy teljes egészében nyelvtanfolyamot jelentett. Írországban járt kolléganőnk kurzusa testnevelés-módszertannal kombinált nyelvfejlesztő kurzus volt. Ő leginkább a kulturális aspektusokat emelte ki előadásában, hiszen - elmondása szerint - Írországban a hagyomány, a tánc és a sport szorosan összefonódik. Lehetősége volt megismerkedni a két legősibb ír sporttal, melyek szinte minden más sportot tartalmaznak, és az ír identitásban is fontos szerepük van. Igyekezett átadni azt a pozitív és testileg és lelkileg is egészséges szemléletet, mellyel az ír nép saját kultúrájára és örökségére tekint, és szeretné, ha ez az attitűd iskolánkban és hazánkban is jobban jelen lenne. Az ő kurzusa így nemcsak módszertanilag, hanem szemléletben is szorosan kapcsolódik projektunk együttműködés-fejlesztő céljaihoz.


Végül olasz szakos kolléganőnk számolt be máltai nyelvtanfolyamáról, mely szintén jó lehetőség volt a kulturális tanulásra. A fogadó családdal kapcsolatos nehézségek leküzdése, a máltai emberek természetének megismerése hozzásegítette ahhoz, hogy átélje, saját diákjai milyen nehézségekkel nézhetnek szembe külföldi utak során, idegen nyelvi környezetben, és hogyan küzdhetik át magukat a problémákon. A nyelvtanfolyam mellett tehát hasznos tanulságokat tudott levonni különböző kultúrák találkozásáról.
 



Az Erasmus Börzéink első sorozata sikerrel zárult. Projektkoordinátorként jó volt megtapasztalni, hogy a kollégák a mobilitás alatt valóban nemcsak a kurzust értik, hanem az egész kiutazás kulturális élményét, és a negatív aspektusokat nem hallgatják el, hanem megpróbálnak hasznos tanulságokat levonni belőlük.

2018. november 12., hétfő


Málta 

kultúrák találkozása


Augusztusban egy nyelv tanfolyamon vettem részt az ETI Malta szervezésében. A tanfolyam címe: Fluency and English Language Development for Educators. Már régen elmeszesedett az angol nyelv tudásom és pedig az olasz nyelv tanításához szükségem lenne rá, hogy bizonyos fogalmakat az angollal jobban össze tudjunk vetni, azért választottam ezt. 
Olaszországot kívül belül bejártam, de ezen a kicsi szigeten a tenger közepén még sosem jártam. Mára repülőről látszott, hogy valami nagyon érdekes helyre csöppenek.




A máltai nyelv vicces: arab, angol és olasz, taxi sofőröm pl.:



A kurzuson sok mindent tanultam. Nagyon jó érzés volt. :)










Kiselőadás is volt, ahogy illik. 










Új világ nyílt meg a szemem előtt. Minden csupa színes, talán a hiányzó „zöld” ellensúlyozására is, mert itt még az ivó vizet is a tengerből kell kinyerniük, források hiányában…












Rögtön világos lett, hogy a kereszténység, sőt a katolicizmus egyik bölcsőjében járok…










Legjobban Gozo szigete kerített hatalmába, a kövek melyeket emberi kezek tettek egymásra még a Stonehenge előtt, és a víz… 



persze kenuban a legérdekesebb…









Nem nagyon tudtam szállás adóim bizalmába férkőzni, ez kemény diónak bizonyult, nem gondoltam volna, hogy ez fog történni. Örültem, hogy most én is arra a tapasztalatra teszek szert, amire a diákjaim, amikor a cserediák programok alkalmával be kell illeszkedniük egy család életébe. Szerencsére akadtak olyan ismerősök, akik már többé éve Máltán élnek és velük beszélgetve megtudtam, hogy az itteni emberek szinte várják, hogy az ember kiharcolja magának a dolgokat, ha akar valamit. Ez az alapja a máltaiak sok évszázados kultúrájának, annyi sok néppel meg kellett küzdeniük, hogy megőrizhessék identitásukat.


A tenger szépsége mindenfelé a nagy meleg és szárazság ellenére mindenért kárpótolt és feltöltött a következő tanítási évre elegendő energiával és napfénnyel.

Legfőképpen Petrának köszönöm, azt a sok mindent, amit előkészített tanulásomhoz, fejlődésemhez, és nem utolsó sorban pihenésemhez is. Úgy éreztem, egy nagyon keményen megdolgozott év után ezt megérdemeltük, jó hogy van ilyen lehetőség.

A kérdezés művészete

Ha valaki azt mondja nekem egy héttel ezelőtt, hogy metakognitív tevékenységekről, és egyéb oktatáspszichológiai fogalmakról fogok értekezni, valamint rögtönzött interjút adok angol nyelven, akkor merész idealistának vélem.
Ma este nyílt napon voltunk a Sir John Hunts iskolában. Remek lehetőség a diákokkal és tanáraikkal való beszélgetésre. A középiskola széles palettán mutatkozott be a 16 éven felüli diákok számára. Mivel ezen a ponton kettéválik a képzés, így a szakképzés résztvevői és a tantárgyi szekciók is bemutatkoztak, de továbbtanulási tanácsadás, önkéntes diákszervezet és a University of Exeter is jelen volt.
A nap nagy részében a gondolkodás fejlesztését állítottuk fókuszba. A megtervezett és irányított kérdésfeltevés szókratészi módszere a tanulás és tanítás aspektusaiból egyaránt szemlélve, izgalmas folyamatot eredményez. Megtanít gondolkodni. A ténymegállapítástól egészen az értékelés szintjéig felmérhető és fejleszthető a gondolkodási készség. A hittan órákon sokszor beszélgetünk. Eszközöket kaptam ahhoz, hogy a jövőben tudatosabban tervezzem és szervezzem a folyamatot, formáljam a gondolkodást, mivel a válaszokra a beszélgetőtársnak magának kell rájönnie.
A "6 kalap módszer" a sikeres és gyors döntéshez segít, és remekül alkalmazható az együttműködés során.
Holnap veszek egy kalapot...😉

2018. november 11., vasárnap

Navigare necesse est...

Főként, ha az ember egy óceán parti városban él. A hétvégén megengedtem magamnak, hogy hajóra szálljak, és egy közeli szigeten barangoljak. Mount Edgcumb csodálatos hely! Olyan angol!







A mai ünnepnap a 100 évvel ezelőtt befejeződött Nagy Háborúra emlékezett, Nagy-Britannia szerte méltó megemlékezések voltak. Tiszteletet parancsoló komolyság, ugyanakkor  a nemes nagyvonalúság is jelen volt a plymouthi fegyveres erők felvonulásában. 





Tegnap este a szomszédságomban lévő Szent Péter templomban voltam szentmisén. Otthon éreztem magam. Megszólítottak, segítettek, testvérként néztek rám. Az egész szombati napom meglepetésekben bővelkedett. Vidéki barangolásaim során mindig akadt egy segítő barát...





Holnap kemény munka vár.

2018. november 9., péntek

Pillecukor és spagetti

Az elmúlt napok után, a mai alkalom elhozta azt az élményt, hogy igen, ezért jöttem. Az új generációnak különféle tanulási módszereket kell mutatni, hiszen ahány személyiség, tanulási stílus, háttér, annyiféle motivációval szembesülünk. A projekt alapú és együttműködő tanulási folyamat lépéseit  gyakorlatok közben felismertük, jó volt látni, hogy a gondosan megtervezett
együttműködésre ösztönző játékok örömmel töltöttek el mindannyiunkat. 
A kamaszlét élettani sajátosságainak áttekintése után a viselkedésükből adódó helyzetek, konfliktusok kezeléséhez is sok használható mankót kaptunk.
A tökéletes naphoz, már csak a szép idő hiányzik. Sajnos ittlétem alatt leginkább vízszintesen zuhog az eső. Igazi, téli Anglia. Mindeközben otthon...


Ez nem az a bizonyos pillecukor-kísérlet





A kamaszok egy másik univerzumból érkeztek





Ez egy tegnap esti kép a Blues-bárból



2018. november 8., csütörtök

Szakképzés Plymouthban

Két helyszín, sok tapasztalat. Nyitott vagyok a világra, és az oktatás sokszínűségére.



Focisuli a plymouthi stadionban





Autószerelő és hajómotorszerelő műhely



2018. november 7., szerda

Iskola, amely egy hegymászó nevét viseli

Hosszú, fárasztó, tanulságos nap van mögöttem. Plymouth legelmaradottabb környékének középiskolájában, a Sir John Hunt-ban jártunk. Érdekes adat, hogy a környék lakosságának 60%-a munkanélküli, valamint 600-ból 200 (!) diák tanulási nehézséggel küzd. Az iskolába járó gyerekek, minden magyar képzeletet felülmúló szociális és infrastrukturális segítséget, sportolási lehetőséget megkapnak, (kormányzati törekvés, hogy a legszegényebb környéken élők a legjobban felszerelt iskolába járjanak), de, bár önmagukhoz képest javuló teljesítményt és fejlődést mutatnak, még ez sem elég ahhoz, hogy az országos átlag szintjén írják meg a 16 éves kori tesztet, mely meghatározza egy diák jövőjét aszerint, hogy gimnáziumban majd egyetemen, vagy szakiskolában folytatja tanulmányait. Ez a bizonyos teszteredmény (egyéb szempontok mellet) határozza meg legmarkánsabban az iskolák értékelését. Az eredmény romlása esetén kezdetét veszi egy véget nem érő minőségellenőrzés, de múlhat ezen igazgatói szék is. Az állandóan változó jogi környezet, és a politikai játszmák áldozata a közoktatás. Mivel csoportomban két iskolaigazgató van, ketten pedig egy szót sem beszélnek angolul (?), a képzés tárgya jelenleg leginkább a tanárok, munkaközösségek, és intézmények közötti együttműködésre irányul, valamint rengeteg aktuális vezetői kihívással, az értékelések és minősítések szisztémájával és a rendszerszintű változtatások lehetőségeivel foglalkozunk.

Mai kedvencem:
https://educationendowmentfoundation.org.uk/evidence-summaries/teaching-learning-toolkit/



3,2,1, próbaérettségi!



Étterem



 Együttműködés a tankonyhában




A tanárok pihenni járnak a tanáriba




Az angol munkaközösség szobája 




Egy szerény szerszámos szekrény




Az iskolalátogatás tapasztalatait nehéz lenne felsorolni. Az bizonyos, hogy itt sem dőlhet hátra egy tanár sem, mert hajtja a szakmája szeretete és a gyermekek iránt érzett felelősségérzet.




2018. november 6., kedd

Együttműködés?

Az együttműködő- és projekt alapú tanulás sok lehetőséget és választ kínál mindarra a kihívásra, amely a mai kor diákjainak tanulási folyamatát izgalmassá, motiválttá teheti. Szeretem, alkalmazom, előnyeit, nehézségeit egyaránt figyelembe véve tudom, hogy nem csodaszer, de mindig szép élmény, amikor a diákok aktív részvételével elérjük a kitűzött célt, (és az egész folyamatból magam tanulok legtöbbet:)
A mai nap izgalmasnak ígérkezett, mivel délelőtt ízelítőt kaptunk a Nearpod interaktív rendszerből, mely a tanár számára tökéletes visszajelzést ad a diákok aktivitásáról, alkalmas közös megbeszélésekre, egyéni válaszadásokra, értékelésekre is. Egy izgalmas játékkal modelleztük az együttműködés folyamatát, és jó lett volna további élményeket ily módon begyűjteni, de
némi csalódást érzek, mert a hat órás képzés során kevés lehetőségünk volt az aktív részvételre, mivel leginkább egy igen alapos ismertetőt kaptunk az angol oktatási rendszerről, történetéről, annak legfontosabb kérdéseiről, valamint az iskolák és tanárok teljesítményének értékeléséről.




Holnap terepgyakorlat lesz... egy iskolában.


2018. november 5., hétfő

Együttműködő tanulás Plymouthban





A dél-angliai Plymouth a Meridian nyelviskola egyik központja. Főként angol nyelvet tanulnak itt külföldi diákok. Ez a hét az Európai Szakképzési Hét keretében telik, melynek főszereplői is különféle szakképző intézményekből érkeztek. Francia, cseh diákok akikkel az első napon közös programokon vettünk részt. Általános ismertetés után egy városnéző séta következett. Az óceánparti város csodálatos kincseket kínál. A történelmi városrész macskaköves utcáival, régi épületeivel, hangulatos pubokkal, és a lévén a királyi haditengerészet legjelentősebb központja, magával ragadó atmoszférát teremt. Innen indult útjára 1620-ban az első puritán telepeseket szállító hajó, a Mayflower.

Minden év november 5-én az I. Jakab király  ellen tervezett és leleplezett összeesküvésre emlékeznek. Hatalmas máglyát gyújtanak, mindenfelé gigantikus tűzijáték világít. Ez a Bonfire Night. Mivel anno a merényletet elnyomott katolikusok robbantották ki, szimbolikusan ők égnek a máglyán... 





Holnaptól, három román mérnök tanárnővel és egy norvég gimnázium igazgató hölggyel kezdjük a kurzust, és remélhetően elsajátítjuk majd az együttműködő tanulás fortélyait.


2018. október 23., kedd

Bécs




Nyelviskolám, ahol két hétig tanulhattam: ActiLingua Bécs egyik belvárosi kerületében, a diplomatanegyedben, a Belvedere kastélytól pár pecre, idén épp' 30 éve kínálja változatos kurzusait. Amin én részt vettem: 

Methodik. Didaktik. Sprache und Kultur in Wien


Az első héten főleg módszertani ötletekkel gazdagodhattam, pl. kommunikatív nyelvtanoktatás 
(Grammatik mit Aktivitäten, kommunikative Grammatik),... vagy a német, mint "pluricentrikus nyelv" témát jártuk körül. A bécsi dialektus, szóhasználat is előkerült. Nyelvtantanítás vagy országismeret megismertetése daltanulással volt az egyik kedvencem.

A második héten Ausztria országismerete, bécsi aktualitások, a fiatalok nyelvezete "Jugendsprache" volt a fő irányvonal, vagy a modern (IKT, internetes, online learning) versus hagyományos oktatás témát is érintettük. Beszéltünk továbbá Ausztria prosperáló gazdaságáról, nagyvállallatokról és a turizmusról is.

Nemzetközi tanárcsapat jött össze, 2x10 fő: svéd, lett, lengyel, cseh, szlovák, moldáv és magyar kollégák. Többségében mind középiskolai némettanárok, páran jöttek a felnőttoktatásból. Lelkes és ambíciózus, egymást motiváló közösség. Homogén és összetrató társaság, jó csoportdinamikával. Ezért volt jó együtt dolgozni, tanulni, gondolkodni két hétig.



Csoportmunka közben:  "Falco" egyik híres slágerének hallgatása alatt életrajzi adatok + képek egymáshoz rendezés, majd időrendbe állítása - talán ezzel (is) lehet motiválni diákjainkat!?


Országismeret  kreatívan feldolgozva," Stationenarbeit" munkaformában:  jellemzők, sztereotípiák , jellegzetességek, nevezetességek összegyűjtése, megfogalmazása majd ezekből plakátkészítés.


Melléknevek, ellentétek játékosan: dominózás a melléknevekkel, páros munkában.


Nyelvtani szerkezet, előidejőség (ami a sok nehéz német nyelvtan egyike...) gyakorlása: szövegrészek egy nagy értelmes egésszé alakítása, szerkesztése. Munka, alkotás közben.






Nehéz szemezgetni, válogatni a délutáni, hétvégi programok közül, ugyanis sokféle kulturális program közül választhattunk szabadidőnkben. Egyik délután például a Kunsthistorisches Museum Breugel kiállítását néztük meg. 

De eljutottunk az Operába is "Stehplatzkarte"😉, a harmadik emeleten!




Kedvenceim a tematikus séták voltak, úgymint a bécsi Belváros, Sisi nyomában vagy legendák a Steffl', a Stefansdom körül.

Bécs még mindig varázslatos és tud újat nyújtani. Régi és új, antik és modern együtt van jelen az egész városban: érezhető ez,  akár a létformában, életfelfogásban is, vagy a zenében, az építészetben.

Bécs legrégebbi temploma, St. Ruprecht, illetve Bécs jelképe a Steffl'.



A tanártovábbképző kurzuson nyelvtudásomat frissíthettem fel., valamint a kikapcsolódáson, szellemi-lelki töltekezésen túl színvonalas bécsi kultúrprogramok, kirándulások, sportprogramok és esti beszélgetések részese is lehettem - ami valószínű  a lelkes nemzetközi tanárcsapatnak (is) köszönhető.

A kurzus alatt egy kicsit a többi európai országok (cseh, lengyel, szlovák, lett, moldáv, svéd) iskoláiról is hallhattam, az ottani "problémákról", az idegennyelv-oktatásról, a diákságról vagy épp' a pedagógus életpályáról.

Hosszan meséhetnék még. 

Az étteremben, ahol ebédeltünk ez volt olvasható:
"Man kommt als Gast und geht als Freund."

Én ezt is kaptam Bécsben, Bécstől. Jó néha és kell is néha kimozdulnunk megszokott közegünkből.
Mást is tapasztalnunk. Egy kicsit átgondolni a jónak vélt, megfeleőnek gondolt tanításunkat - nekem legalábbis ez a véleményem. 
Új Kollégákat megismerni!
S lehet újat, kell is újat tapsztalni. Szakmailag, emberileg fejlődni.



Köszönet a lehetőségért!