2019. június 30., vasárnap

Kis módszertani gyűjtemény - együttműködések fejlesztése

Zene és üdvözlés

Háttérzenére sétálunk a teremben és üdvözölnünk kell egymást, mindenkit máshogy, beszéd nélkül. Ezt új csoportokban alkalmazhatjuk, mert segít lebontani a gátakat, és rögtön az elején a fókuszt az egymásra figyelésre helyezi. Majd kedvenc zenénkre kellett gondolnunk és felírni a címet a táblára.

Gyermekkori képek

Az órát megelőzőan minden diák választ egy valamilyen szempontból fontos gyerekkori képet, és azt az oktatóknak átküldi. Az órán ezekről a képekről beszélgettünk párokban, majd csoportmegosztással. Megmutatjuk a párunknak a képet, és ki kell találni, el kellett gondolnunk, hogy miért fontos a kép a párunknak.


Tanulási környezet

Fontos, hogy a diákok jól érezzék magukat a tanteremben, esetleg ők is beleszólhassanak annak berendezésébe. Építőkockákkal modellezhetik a csoportok, milyen tanulási környezetet képzelnek el, majd egymásnak bemutathatják, elmondva, kinél mi a prioritás. Az ötletek egy része megvalósítható a tanteremben.



A gondolkodás fejlesztése

Tanárként érdemes megtanulni a megtervezett és irányított kérdésfeltevés szókratészi módszerét, mert ez megtanít gondolkodni. A ténymegállapítástól egészen az értékelés szintjéig felmérhető és fejleszthető a gondolkodási készség.



Döntési mechanizmusok fejlesztése

A "6 kalap módszer" a sikeres és gyors döntéshez segít, és remekül alkalmazható az együttműködés során. A hat színes kalap az emberi agy hat tevékenységét szimbolizálja (tények, érzések, ellenvetések, előnyök, kreativitás, folyamat). Lényege, hogy megbeszélés közben a résztvevők agyának különböző üzemmódjai nem összevissza kapcsolódnak ide-oda, vagy – ami talán még rosszabb – egy-egy résztvevő nem fixálódik egyetlen szerepben (pl. ötletelő vagy ördög ügyvédje), hanem a megoldáskeresés különböző fázisaiban mindenki egyszerre vesz részt, vagyis egyazon pillanatban mindenkinek a fején ugyanolyan színű kalap van.


Közös feladatmegoldás

A négytagú csapatoknak 18 perc áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy 20 szál száraz spagettiből, közel egy méter celluxból és egy méter madzagból, illetve pillecukorból a lehető legmagasabb szerkezetet építsék meg. A pillecukrot az építmény tetejére kell ráhelyezni. A feladat egyszerűnek tűnhet, de valójában roppant nehéz, mert nagyon gyors együttműködést követel.


Tervezés és online környezet

Nearpod, egy remek tanári óratervező program; a tanárákat még érdekesebbé, még látványosabbá tudja tenni ezzel a tanár. Létre tudunk hozni 3D-s elemeket, sokféle feladatokat tudunk adni, sőt még élő közvetítést is létre lehet hozni. A tanár számára tökéletes visszajelzést ad a diákok aktivitásáról, alkalmas közös megbeszélésekre, egyéni válaszadásokra, értékelésekre is.


 Tanulás csoportmunkában

A nyelvtanulás vagy földrajz során az országismeret sokkal izgalmasabb kreatívan- együttműködve  feldolgozva, forgószínpad munkaformában. A diákok összegyűjtik a jellemzőket, sztereotípiákat , jellegzetességeket, nevezetességeket, majd plakátokat készítenek, szintén csoportban.


A beszédkészség és együttműködés fejlesztése

Egy kiválasztott diák vagy a pedagógus a királynő szerepében sajtókonferencia újságíróinak kérdéseire válaszol. A diákok célja, hogy közösen elegendő információt gyűjtsenek össze egy újságcikk vagy közvetatés elkészítéséhez.


Az osztálytermen kívül

A múzeum látogatás is felhasználható a kultúra és az angol nyelv oktatására. A látogatás elején különböző csoportok feladatsorokat kapnak, melyeket csak a kiállítás alapos megismerésével fejthetnek meg.



Fejlesszük a testbeszédet

Kizárólag testbeszéddel el kell játszani egyesével a térben az utazást, ahogyan eljutunk a kedvenc helyünkre, majd ebből 5 mozdulatot kiemelni, és megtanítani csoporttársunknak. Ezt követően a mozdulatsor alá egy megadott zenét teszünk és a tanulók ritmusra próbálnak mozogni.

 Zene és történetmesélés

A diákokkal egy dalt hallgattunk, melynek alapján történetet kellett írnunk. Először meg kellett jelölnünk 5 fontos pontot a történetben (5 moments of tension), és ezeket néma képkockákkal előadni, majd kitölteni a hiányzó részeket és tetszőleges módon előadni a történetet.



Egymás szavába vágva

Egy mindenki által ismert történetet választunk. Sorban állunk mindannyian, és az volt a szabály, hogy csak az szólalhat meg, aki a közönség felé fordul, de egyszerre csak egy ember lehet az, és ha valaki más elkezd beszélni, neki abba kell hagynia és visszafordulni. Az a győztes, aki először végigmondja a történetet. Ez a játék nagyokkal játszható, igaz, ha nagyon belejönnek, akkor komoly versenyhelyzet és kiabálás alakulhat ki. Minden esetre belefeledkeznek az angol nyelvű történetmesélésbe, és ez a lényeg.

 

2019. június 4., kedd

Angol nyelvű drámadélután (és networking)

Andrea kolléganőmmel és nyári angliai tanfolyamon megismert szegedi kolléganővel úgy döntöttünk, részt veszünk a budapesti angol nyelvű dráma-délutánon, mindhárman 1-1 csapattal. Ez jó lehetőségnek bizonyult a diákok tudásának megmutatására (szakmai zsűri előtt), ugyanakkor új ismeretségek szerzésére és a régiek fenntartására. A verseny a Tamási Áron Kéttannyelvű Gimnáziumban volt.







Miután végignéztük minden regisztrált csapat előadását angolul, volt idő arra is, hogy a diákok ismerkedjenek más iskolákból érkezőkkel. A szegediek és a Gellértesek egy közös képet is készítettünk a találkozás örömére.



Ezt követte a zsűri értekelése, melynek során minden csapat erős oldalát kiemelték és névre szóló oklevéllel jutalmazták a diákokat. Iskolánk csapatai szép eredményeket értek el, I. és III. helyezést.
A legnagyobb öröm azonban az, hogy tarthatjuk a kapcsolatot a mobilitásokon megismert kollégákkal, illetve a jövőben közös drámaeseményt is tervezni kezdtünk.






2019. május 17., péntek



Canva :)



Getting contact with the furtre

A tanfolyamon megismerkedtünk a prezentáció és a smartboard támogatásával végzett közös munka jövőjével. Már várjuk, hogy Veletek, kedves Kollégák és a tanulókkal is megoszthassuk tapasztalatainkat. Annál is inkább, mert ehhez be kell(ene) szerezni ezeket az újgenerációs eszközöket.... A&A


2019. május 14., kedd

Greetings from Malta

Kedves Kollégák!
Szeretettel gondolunk rátok a hol borús, hol napfényes Máltáról, ahol az Erasmus támogatásával az ETI szervezésében erősítjük IKT-kompetenciáinkat.
A nemzetközi csoportba hamar beilleszkedtünk. A nyelvtudás nem okoz gondot, van olyan kolléga, akiről két nap után még a tanár sem tudja megállapítani, hogy spanyolul vagy angolul beszél-e.
A tanítás után élvezzük a szervezett programokat, a helyi ételspecialitásokat, a gyönyörű tájat...
Hálásak vagyunk Petrának, az Erasmusnak, az EU-nak, Nektek, hogy eljöhettünk ide!
Szeretettel, A&A

2019. április 16., kedd

Demokráciajáték leírása

A Tálentum-napon (és a megelőző hetekben) egy igen sikeres demokrácia játszottunk a gimnáziummal. A feladat szerint minden osztály alakított egy pártot hetekkel a projektnap előtt. A párt az intézményt fejlesztő, reálisan megvalósítható programot készített, majd kampány kezdődött, amely egészen a projektnapig tartott. Ezen a napon az osztályok képviselői pár percben előadhatták javaslataikat, lehetőség volt vitára, végül a napot szavazás, majd eredményhirdetés zárta. A demokráciajáték sikerét az is mutatja, hogy igény mutatkozott egy utórendezvényre, amelyen iskolánk vezetősége és tanárai is megvitatták a nyertes javaslatokat és azok megvalósíthatóságát az érdeklődő diákokkal. A rendezvény során a tanulók megoszthatták ötleteiket, és – ha nem is lehetséges mindegyiket megvalósítani – érezték, hogy számít a véleményük.


Íme a feladat angol leírása:
Age group: high school, 14-18
Aim:
 Make students become familiar with the principles of democracy.
 Improving debate-skills and decision-making.
 Help students find their area of expertise.
 Improve student-teacher cooperation in a non-formal leaning environment.
 Promote teamwork and innovation.
 Offer students a glimpse into the school’s management.
Tools needed:
 A certain amount of money provided for each class (party) to spend it on the campaign
 Projector and ICT tools
 Voting system

Tasks

1. Each class creates a “political party” that is fighting for improving the school.
2. Each party writes a programme and has 2 weeks to launch a campaign (posters, leaflets, videos, personal meetings). The campaign is censored by a teacher. The programme must be realistic and applicable to the school (e.g. canteen, length of breaks, project days, and sport clubs).
3. Representatives of each party present their programmes in front of the whole school. A public debate follows.
4. A vote is held in which each class has 30 mandates.
5. The winner party is announced.
6. Some days after the results are revealed, the school’s management discusses the winning programme with student representatives and select changes that can be introduced.

2019. április 4., csütörtök

Disszeminációs nap - tanári továbbképzés intézményünkben

2019. április 3-án tartottuk intézményünk Erasmus+ disszeminációs napját, melyen számos pedagógus vett részt vidéki és fővárosi iskolákból. A nap a Katolikus Pedagógiai Intézet továbbképzései között szerepelt.



A rendezvény elején az Igazgató Úr köszöntötte a vendégeket, majd általános tájékoztató következett a köznevelésben elérhető Erasmus+ projektekről.









Ezután a 3 résztvevő kolléga bemutatta iskolánk jelenleg futó KA2 projektjét.

 


A nap további részében vendégeink interaktív előadásokban vehettek részt az elvégzett kurzusok témakörében: kollaboratív tanulás, IKT, általános iskolai módszerfrissítés, nyelvtanítás, kultúra, matematika, tehetségfejlesztés, és nyelvtanulás témaköreiben.





Egyes előadások választhatóak voltak, így mindenki megtalálta a számára érdekes szekciót.









A nap valóban a kollaboráció jegyében telt: már az előkészítésben, de az egész továbbképzés folyamán megmutatkozott a résztvevők összhangja, pozitív hozzáállása.
Összességében sikeres napot zártunk, a jövőben akár több ilyen napot is érdemes szervezni.

2019. március 29., péntek

Nemzetközi együttműködések

Számunkra az együttműködéseken belül a nemzetközi együttműködések különösen is sokat jelentenek.

Nemcsak a projektnapok és közös események számát és minőségét akartuk növelni, hanem igyekszünk nemzetközi vendégeket is hívni, hogy a diákokkal és a tantestülettel találkozzanak, ezáltal eredményesebbé váljon a nyelvtanulás és az együttműködés is.


Nemrégiben az ír nagykövet volt vendégünk. A Brexitről tartott előadást a gimnazistáknak, de fogadásában az általános iskolások is részt vettek. Dallal, hangszerrel és jelmezekkel köszöntötték, az iskola pedig ír nemzeti színekben pompázott. A gimnazisták pedig lelkesen tették fel kérdéseiket a Brexitről.





Egy ilyen esemény megszervezése csak az egész iskolaközösség összefogásával jöhetett létre. Jelen projektünk egyik hozadéka, hogy intézményünk nyitottá vált ezekre a programokra és kapcsolatainkat is bővítettük, így egyre több hasonlót szervezhetünk.




2019. március 8., péntek

Az eredmények terjesztése iskolánkon kívül - Matematika képzés

Projektünk fontos része, hogy az eredményekből más iskolák pedagógusai is részesüljenek. Disszeminációs folyamatunk egyik fontos állomása volt az az előadás, melyet a Katolikus Pedagógiai Intézet képzésén tartott kolléganőnk matematikatanárok számára, 2019. február 22-én.




Az Angliában tanult módszereket mutatta be előadásos és interaktív formában, emellett beszélt a mobilitás során átélt élményekről, a kinti oktatási rendszerről és az iskolalátogatás tapasztalatairól.


Tantestületünk Erasmus+ mobilitásban résztvevő tagjai 2019. áprilisában egész napos képzésen fogják bemutatni projekteredményeinket, szintén a Katolikus Pedagógiai Intézet szervezésében.

2019. január 26., szombat

Első féléves angolos dráma tamentünk

Drama in English curriculum - Improving school collaboration

Age group: high school, 14-18

Aims:
 Motivate students for language learning
 Enhance students’ speaking skills in English
 Improve cooperation between students
 Encourage learners to be create and spontaneous
 Boost students’ self confidence
 Support personality development


Lessons (for half-term)

1. Getting to know each other (learning names+ meanings, playing together, design your own greetings, fun games)
2. Getting to know each other more (one person walking across the room, others asking questions; imitating your partner; talking at the same time)
3. Different ways of storytelling (using a well-known story, different styles/ changing details; competition of interruptions)
4. Easy, controlled improvisations (Building a shed, Hitchhiking, How did she die? - games)
5. Semi-controlled improvisation (One place, one time, one line; perform given situations, but get ready to change your mood)
6. Family dinner (eating together while pretending to be an Italian family)
7. Working with body language (acting silently, “travelling” to favourite place, learning movement from partner, performing with background music)
8. Working with music (building a story in groups based on a song)
9. Working with classical script in groups – rewriting
10. Working with classical script in groups – performing scenes
11. Working with chosen topic without scrips (+distributing roles)
12. Working with chosen scripts, double-checking roles

2019. január 22., kedd

Erasmus Börzék 2

Január hónapban lezajlott a soron következő Erasmus Börze.



3 téma került terítékre: a német módszertan, a kollaboratív tanulás, valamint a problémás diákok tanítása. Nagyon gyakorlati börzéknek voltunk tanúi.

Kollégánk német módszertani képzése egyrészt nagyszerű ötleteket adott, másrészt gazdagon feltöltötte őt kulturális élményekkel és tudással. Beszámolójában külön kitért a nemzetközi csapat nagyszerűségére, hiszen a tapasztalatcsere nagyban hozzájárult szakmai fejlődéséhez. Ugyanakkor szó esett a változó gyermekanyagról, a multikulturalitás hatásairól, és az ahhoz való alkalmazkodásról.




A kollaboratív tanulás workshop egy feladattal kezdődött. Ebből kiderült, hogy szemléletváltással és közös munkával teljesen más eredmény érhető el. Mint kiderült, kollégánk maga is keresztülment egy szemléletváltáson a mobilitás folyamán, hiszen gimnáziumi tanárként szakközépiskolák képviselőivel vett részt a kurzuson.



A problémás diákok oktatása hatalmas témakör, melyből néhány elemet emelt ki kolléganőnk nagyon lényegretörően. Elsősorban a diszlexiások bevonására és segítségére helyezte a hangsúlyt: gyakorlati tippeket mutatott. Ezek nagyon hasznosan, hiszen rengetek ilyen diákkal dolgozunk nap mint nap.