2018. október 5., péntek

Birmingham

Két napot töltöttünk Birminghamben Donnal, az ottani egyetem professzorával. Az utóbbi években sok-sok matek tanár kerül ki a kezei közül.
Nagyon kedves ember, tele humorral, érdeklődéssel, lelkesedéssel. Ráadásul nagyon figyelt, hogy szépen, érhetően, egyszerűen beszéljen angolul. Ez sokat segített. Éreztük, hogy fontos számára, hogy minél több gondolatot, új ötletet osszon meg velünk, hogy megértesse, mennyire fontos motiválni a diákságot. Hisz matematikát tanítani nehéz.
Vele is elmentünk egy helyi iskolába. Ez egy kifejezetten külvárosi, nehéz gyermekeket összegyűjtő intézmény. Tanulás- és viselkedés-zavaros gyermekek, illetve igen szegény családból jövőek tanulnak itt. Velük dolgoznak azok a fiatal matek tanárok, akik Dontól tanultak az egyetemen. Szóval nincs könnyű dolguk, de elkötelezetten, szeretettel küzdik végig a mindennapokat.

Hatalmas mennyiségű fénymásolt papírral és ötlettel indultunk haza, miközben megosztott velünk még további rengeteg anyagot az interneten. Csak legyen időm feldolgozni a tapasztaltakat!

Mindkét délután maradt időnk rövid sétára is a városban, bár Birmingham nem annyira szép, de lehetett szép helyeket találni. A könyvtára pedig igen izgalmas!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése