2019. január 22., kedd

Erasmus Börzék 2

Január hónapban lezajlott a soron következő Erasmus Börze.



3 téma került terítékre: a német módszertan, a kollaboratív tanulás, valamint a problémás diákok tanítása. Nagyon gyakorlati börzéknek voltunk tanúi.

Kollégánk német módszertani képzése egyrészt nagyszerű ötleteket adott, másrészt gazdagon feltöltötte őt kulturális élményekkel és tudással. Beszámolójában külön kitért a nemzetközi csapat nagyszerűségére, hiszen a tapasztalatcsere nagyban hozzájárult szakmai fejlődéséhez. Ugyanakkor szó esett a változó gyermekanyagról, a multikulturalitás hatásairól, és az ahhoz való alkalmazkodásról.




A kollaboratív tanulás workshop egy feladattal kezdődött. Ebből kiderült, hogy szemléletváltással és közös munkával teljesen más eredmény érhető el. Mint kiderült, kollégánk maga is keresztülment egy szemléletváltáson a mobilitás folyamán, hiszen gimnáziumi tanárként szakközépiskolák képviselőivel vett részt a kurzuson.



A problémás diákok oktatása hatalmas témakör, melyből néhány elemet emelt ki kolléganőnk nagyon lényegretörően. Elsősorban a diszlexiások bevonására és segítségére helyezte a hangsúlyt: gyakorlati tippeket mutatott. Ezek nagyon hasznosan, hiszen rengetek ilyen diákkal dolgozunk nap mint nap.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése