Canterbury búcsúgondolatok

Edit írja: Búcsúzóul néhány szó. Némely csoporttársam a hétköznapokban sokat utazott a környező kisvárosokba, a tengerpartra. Én ezt kevésbé tettem, mert annyira jól éreztem magam Canterburyben. Annyira feltöltött, hogy valahányszor elindultam volna valahova sietősen a délutáni órák után, mindig a városban kötöttem ki.

 Kiélveztem a „takeyourtime” minden pillanatát, beültem a Waterstonesba a kávézóba, és beletemetkeztem a könyvekbe. Közben munkálkodott bennem minden, amit tanultam, megtapasztaltam. Nagyokat sétáltam, élveztem az ottlétet. Egyik délután csónakáztunk, részt vettünk a „HistoricRiver Tours” programon a Stour folyón. A csónakázás egy rövid szakaszon egyetemista diákok vezetésével zajlik. A mi vezetőnk egy rövid történelmi ízelítőt adott a brit történelem századaiból. Nagyon nagy tudású fiú volt, és remek stílusban, kicsit humorral és iróniával fűszerezve mesélt nekünk.

Egy helyre azért elutaztam egy kedves csoporttárssal, Doverbe. Felejthetetlen élmény volt, kicsit vadregényes, ahogy ketten nekivágtunk, a sziklákhoz már teljesen egyéni gyalogos útvonalon, kicsit árkon-bokron át.

A nap épp lemenőben volt, mire felértünk. Csoda volt! A világmindenség apró belesimuló részének éreztem magam.

Think twice

 Edit írja: Közben nagyon elszaladt az idő, nagyon sokat tanultunk, el is fáradtunk kellőképpen. Igazából az eredeti kurzuscímet a második hét végére mindenkinek át kellett írnia, meg kellett változtatnia a tanultak alapján. Az én új címem a „Think twice before you think anything of a student”, azaz, soha ne ítéld meg a diákokat elhamarkodottan. Egy új közelítést, egy másik látásmódot ismertünk meg, amit nem csak a nyelvórán, hanem bármely tanítási helyzetben is alkalmazhatunk. Hozzám nagyon közel áll, szívesen „viselem ezt a szemüveget”.

Life-long learning

Edit írja: Azt hiszem, most értettem meg, azaz inkább éreztem meg az élethosszig tartó tanulás igazi jelentését, értékét. A University of Kent mindenféle nyári programnak otthont ad. Az emberi élet minden korosztálya képviselteti magát. Ahogy reggel sétálok naponta a kollégiumtól a kurzusra a hatalmas kampuszon, a csodálatos zöldövezetben elterülő rengeteg modern épület között, ezt mindig megtapasztalom.

 

Vannak iskolai táborozó csoportok, babakocsit toló anyukák, családok, akik elkísérték a tanuló családtagot. És vannak egész idős, szinte öreg tanulók és oktatók is, akik a legnagyobb aktivitással vesznek részt a státuszuknak megfelelő tevékenységben

A diszlexia és a rend

Edit írja: Az egyik foglalkozásra meghívták az egyik kollégát, aki egy másik kurzust vezetett. A diszlexiáról beszélt, beszélgetett velünk. Ő maga is diszlexiás, így különösen érdekes volt minden, amit megosztott velünk. Pl., hogy soha ne akarjunk rendet teremteni egy diszlexiás íróasztalán vagy padján. Nekik a számunkra rendetlenségnek tűnő helyzet a támpont, a biztonság. A szépen egymásra rakott tankönyvek, füzetek között nehezen találják meg, amit keresnek. Ez a kolléga azt mesélte, hogy még a cipőjét is „ferdén” rakja le, mert úgy könnyebb belebújni.

 

Feltöltődés Canterburyben

Edit írja: Mivel az órák csak 4 körül végződnek, csak ezután tudok „bemenni a városba”. Általában sietni kell, ha vásárlásra és egy kis boltozásra is vágyom, mert minden kisebb bolt bezár 5-1/2 6-kor. Majdnem minden nap bemegyek, mert nagyon megszerettem Canterbury hangulatát, az épületeket, a kis boltokat, a hatalmas katedrálist.

Ilyenkor teljesen kikapcsolok, és élvezem, hogy itt lehetek. Többször is beültem már (tavaly is) a katedrálisba az Evensong-ra, az esti dícséretre és szertartásra. Mindahányszor csodálatos élmény. Nagyon szeretem a nyelveket, a franciát különösen, így külön élmény volt, hogy az egyik alkalommal francia vendég nővérek és atyák olvastak fel franciául.

Mi a tuti?

A két tanár az órákat megosztotta egymás között, érezhetően komoly előkészületek és megbeszélés után. Az egész kurzust belengi egyfajta misztikus várakozás. Hadd magyarázzam el, hogy értem ezt. Különböző országokból és tanítási helyzetekből érkeztünk. Van köztünk több nyelvtanár, de testnevelő és tanító is. Közös bennünk, hogy nagyon meg akarjuk tudni a „tutit”, hogy hogy is kell a tanulási problémával, esetleges magatartási zavarokkal bíró tanulókkal bánni.

 

Különösen egy török tanító kolléga jó értelemben véve nagyon „türelmetlen”, eleinte szinte minden órán feltette a kérdést, hogy „És akkor ÉN mit csináljak a kicsikkel?”. Fokozatosan kezdjük megérteni, hogy nem lesznek „tuti módszerek”, de lesz sok-sok új módszertani szempont, sok új bevethető feladat és legfőképp egy átalakulás a tanításunkban, a diákokhoz való viszonyulásunkban.

Extra órák

A Pilgrims kurzusok nagyon intenzívek, az idén is délelőtt és délután is vannak foglalkozások. Sőt, még este is, ezek szabadon választhatók, vannak köztük játékos és szórakoztató jellegűek, de komoly előadások és workshopok is. Az egyik este az egyik kurzusvezetőnk tartott skót estet. Egyszerűen szuper volt! Halálra nevettük magunkat, ahogy Phil a legnagyobb szeretettel és ugyanakkora iróniával beszélt magáról és a skótokról. És közben egyfolytában énekeltünk, sőt Phil még egy kupica skót whiskyvel is megvendégelt bennünket. Még hétvégén is volt egy „Writing session”, amire szívem szerint nagyon szerettem volna menni, de mégis inkább a városnézést, a lazítást választottam.

Teaching difficult learners by Pilgrims in Canterbury

Ismét megérkeztem – már másodjára – Canterburybe, hogy egy újabb kurzuson vehessek részt. A címe „Teaching difficult learners”. Nagy várakozással tekintek elébe, egyrészt, mert most a tavalyival ellentétben két hétre jöttem, másrészt nagyon izgat a téma, hiszen, egyre több ilyen-olyan tanulási problémával küszködő diákkal találkozom én is évről évre. Jó érzés volt ismerős helyre jönni, és az állomáson a vonatról leszállva az ismert útvonalon célba érni…

A kurzus

Két kurzusvezetőnk van, Phil és Mike, mindkettő idős, amin először kicsit meg is lepődtem, de ez a meglepetés az első pár perc után elillant, és ismét megérintett a life-long learning varázsa. Két igen kedves, lelkes, rendkívül jó humorérzékkel megáldott férfi fogadott minket. Minden óra élmény, érdekes, mindig interaktív. Sokat tanulunk tőlük, és általuk egymástól is.

Az első órákon különböző ismerkedős tevékenységeket végeztünk, melyek közben már rá is hangoltak minket a kurzus témájára. Például az angol órákon már ismert és általam is használt játékot, a „Find someone who …”, azaz, „Keress valakit, aki …”-t játszottuk. Ezúttal a legkülönbözőbb, a témához kapcsolódó kifejezések, szakszavak, rövidítések szerepeltek a listán. Körbejárva egymástól érdeklődtünk és beszéltük meg a különböző tanulási nehézségeket.