Think twice

 Edit írja: Közben nagyon elszaladt az idő, nagyon sokat tanultunk, el is fáradtunk kellőképpen. Igazából az eredeti kurzuscímet a második hét végére mindenkinek át kellett írnia, meg kellett változtatnia a tanultak alapján. Az én új címem a „Think twice before you think anything of a student”, azaz, soha ne ítéld meg a diákokat elhamarkodottan. Egy új közelítést, egy másik látásmódot ismertünk meg, amit nem csak a nyelvórán, hanem bármely tanítási helyzetben is alkalmazhatunk. Hozzám nagyon közel áll, szívesen „viselem ezt a szemüveget”.

A kurzus kezdete, és az angol életérzés

Nem meglepő, hogy reggel a kilencórás kurzuskezdésen nem voltam túl friss, de mégsem akadt gondom a beszédértéssel, hiszen csodaszép, tiszta kiejtéssel beszélnek tanáraink, mindemellett türelmesek, udvariasak és segítőkészek. Könyvből olvasva nem tudtam elképzelni, mit jelent a brit udvariasság, már tudom: egyszerűen nem találhat a turista olyan embert, aki ne segítene, válaszolna ha kérdezed, arról nem is beszélve, ha látszik, hogy problémád akadt: nem engednek el, míg meg nem bizonyosodnak róla, hogy minden rendben van veled. 

A kurzus tehát elkezdődött. A témánk: praktikus ötletek az általános iskolai oktatásban. Hasznos tanácsokat kapunk az órákon. A tanárnőnk, Philippa walesi származású, kedves, idősebb hölgy. 

Első délelőtt bevezetőként az angol nyelvtudásunk felmérésére és egymás megismerésére koncentrált(unk), majd Exeter belvárosába tettünk egy nagyobb sétát a többi kurzus résztvevőivel. Megtekintettünk a katedrálist, ami a világ leghosszabb összefüggő legyezős boltozatával rendelkezik, de persze az oszlopok, szobrok, üvegablakok is lenyűgözőek. A város megismerésében és későbbi kirándulásainkon Roger, egy idős, helyi tanár a vezetőnk, aki minden utcasarokról vagy természeti jelenségről tud egy érdekes információt. Nagyon széles látókörrel rendelkezik Európa országait illletően, hiszen rengeteget utazott már. Behatóan ismeri a történelmet, és olyan lebilincselően adja elő tudását, hogy alig akartunk kijönni a templomból... 

A délután és az este a családdal telt, de tettünk egy hosszabb sétát a folyóparton, ami nap közben kajakozó cserkészekkel és nyaralókkal van tele, este pedig a helyiek is csatlakoznak egy kellemes vacsorára a volt kikötő ma étteremekként és sörözőkként funkciónáló épületeiben. 

Life-long learning

Edit írja: Azt hiszem, most értettem meg, azaz inkább éreztem meg az élethosszig tartó tanulás igazi jelentését, értékét. A University of Kent mindenféle nyári programnak otthont ad. Az emberi élet minden korosztálya képviselteti magát. Ahogy reggel sétálok naponta a kollégiumtól a kurzusra a hatalmas kampuszon, a csodálatos zöldövezetben elterülő rengeteg modern épület között, ezt mindig megtapasztalom.

 

Vannak iskolai táborozó csoportok, babakocsit toló anyukák, családok, akik elkísérték a tanuló családtagot. És vannak egész idős, szinte öreg tanulók és oktatók is, akik a legnagyobb aktivitással vesznek részt a státuszuknak megfelelő tevékenységben

Kisvárosi kalandok Exeterben

Az utazás és az első reggel
Vasárnap hajnali repülőmet törölték, így kétségbeesve kerestem más járatot Angliába, ami ugyan drágábban és bécsi indulással, de sikerült. Odaág 3 órát buszoztam, de még így is sok időm maradt az felszállásig. Az eredeti, délutáni érkezés helyett így éjfélkor (még a vonatom is késett Londonból Exeterbe egy fél órát) találkozhattam roppant kedves, még így is elém érkező vendéglátó háziasszonyommal, Hilaryval.
Barátságos házukban egy nagy, kényelmes szobát kaptam. A négy lány közül még a legkisebb otthon él, vele is tudok beszélgetni, habár a fiatalok angolját nehezebben értem, mert több szlenget használnak, és gyorsabban beszélnek. A család kutyája jól nevelt és barátságos, vidáman fogadott, talán még túl lelkesen is, azt hiszem, reméli, hogy én leszek az új labdázó-társa. Sajnos a késői érkezés csak annyira adott lehetőséget, hogy a reggelt megbeszéljük, és aludni térjünk.

A reggeli bőséges volt és sokszínű, az ebédre pedig szendvicset készítettünk magunknak. Többes számot használok, mert rajtam kívül egy olasz (Firenze mellől származó) hölgy is a vendége a háznak, Annalisa. Ő gimnazistákat hozott angol tanfolyamra, szintén két hétre. Két kolleganője jött még, és sok-sok diák, vannak még lengyelek is, akik együtt vesznek részt a közös programokon velük. A tanárnő is nagyon kedves és jó vele beszélgetni.
Úgy érzem, minden rendben lesz a szállással, mert megértő és türelmes Hilary, mindig megkérdezi, szükségem van-e valamire. Mindenkinek ilyen vendéglátót kívánok... :)

A diszlexia és a rend

Edit írja: Az egyik foglalkozásra meghívták az egyik kollégát, aki egy másik kurzust vezetett. A diszlexiáról beszélt, beszélgetett velünk. Ő maga is diszlexiás, így különösen érdekes volt minden, amit megosztott velünk. Pl., hogy soha ne akarjunk rendet teremteni egy diszlexiás íróasztalán vagy padján. Nekik a számunkra rendetlenségnek tűnő helyzet a támpont, a biztonság. A szépen egymásra rakott tankönyvek, füzetek között nehezen találják meg, amit keresnek. Ez a kolléga azt mesélte, hogy még a cipőjét is „ferdén” rakja le, mert úgy könnyebb belebújni.

 

Feltöltődés Canterburyben

Edit írja: Mivel az órák csak 4 körül végződnek, csak ezután tudok „bemenni a városba”. Általában sietni kell, ha vásárlásra és egy kis boltozásra is vágyom, mert minden kisebb bolt bezár 5-1/2 6-kor. Majdnem minden nap bemegyek, mert nagyon megszerettem Canterbury hangulatát, az épületeket, a kis boltokat, a hatalmas katedrálist.

Ilyenkor teljesen kikapcsolok, és élvezem, hogy itt lehetek. Többször is beültem már (tavaly is) a katedrálisba az Evensong-ra, az esti dícséretre és szertartásra. Mindahányszor csodálatos élmény. Nagyon szeretem a nyelveket, a franciát különösen, így külön élmény volt, hogy az egyik alkalommal francia vendég nővérek és atyák olvastak fel franciául.

Búcsú Exetertől

Az Exeterben töltött napok végén kitöltöttük az iskola kérdőívét és megkaptuk a kurzus anyagát nyomtatva. Alkalmunk volt mindent átbeszélni és szakirodalmat is ajánlani egymásnak.

Végül játszottunk egy utolsó játékot: körbeadtunk egy papírt, amin minden csoporttársunknak írtunk egy-egy üzenetet.

Majdnem a teljes csoport az oklevelekkel ..

Miután megkaptuk az okleveleket, az iskola előtt egy fagyisautó jelent meg, és minden diákot meghívtak egy fagyira. Mivel az oktatónk, Meg nagyon a szívünkhöz nőtt, még külön ajándékkal is készültünk neki.

Mi a tuti?

A két tanár az órákat megosztotta egymás között, érezhetően komoly előkészületek és megbeszélés után. Az egész kurzust belengi egyfajta misztikus várakozás. Hadd magyarázzam el, hogy értem ezt. Különböző országokból és tanítási helyzetekből érkeztünk. Van köztünk több nyelvtanár, de testnevelő és tanító is. Közös bennünk, hogy nagyon meg akarjuk tudni a „tutit”, hogy hogy is kell a tanulási problémával, esetleges magatartási zavarokkal bíró tanulókkal bánni.

 

Különösen egy török tanító kolléga jó értelemben véve nagyon „türelmetlen”, eleinte szinte minden órán feltette a kérdést, hogy „És akkor ÉN mit csináljak a kicsikkel?”. Fokozatosan kezdjük megérteni, hogy nem lesznek „tuti módszerek”, de lesz sok-sok új módszertani szempont, sok új bevethető feladat és legfőképp egy átalakulás a tanításunkban, a diákokhoz való viszonyulásunkban.

Extra órák

A Pilgrims kurzusok nagyon intenzívek, az idén is délelőtt és délután is vannak foglalkozások. Sőt, még este is, ezek szabadon választhatók, vannak köztük játékos és szórakoztató jellegűek, de komoly előadások és workshopok is. Az egyik este az egyik kurzusvezetőnk tartott skót estet. Egyszerűen szuper volt! Halálra nevettük magunkat, ahogy Phil a legnagyobb szeretettel és ugyanakkora iróniával beszélt magáról és a skótokról. És közben egyfolytában énekeltünk, sőt Phil még egy kupica skót whiskyvel is megvendégelt bennünket. Még hétvégén is volt egy „Writing session”, amire szívem szerint nagyon szerettem volna menni, de mégis inkább a városnézést, a lazítást választottam.

Történetmesélés másként

A dráma kurzuson a történetmesélésre több órát is szántunk. Ennek nagyon örültem, hiszen több nyelvvizsgán is szükség van történetmesélésre, viszont nagyon unalmas mindig ugyanazokkal a technikákkal gyakorolni.

Különbözőképpen gyakoroltuk a történetmesélést:

1. Kizárólag testbeszéddel: el kellett játszanunk egyesével a térben az utazást, ahogyan eljutunk a kedvenc helyünkre, majd ebből 5 mozdulatot kiemelni, és megtanítani csoporttársunknak. Ez a feladat nyelvórán kevésbé használható, de szakkör keretében vagy lazításként el tudom képzelni.

2. Máskor egy dalt hallgattunk, melynek alapján történetet kellett írnunk. Először meg kellett jelölnünk 5 fontos pontot a történetben (5 moments of tension), és ezeket néma képkockákkal előadni.

3. Később össze kellett kötnünk szöveggel az 5 pontot, és a tanult drámatechnikákat (pl. monológ, néma, mozgás, stb.)  alkalmazva előadást készíteni belőle, a többieknek pedig rájönni, mi történt.

4. A fenti történetet többször is elővettük. A legemékezetesebb játékhoz is ezt használtuk. Sorban álltunk mindannyian, és az volt a szabály, hogy csak az szólalhat meg, aki a közönség felé fordul, de egyszerre csak egy ember lehet az, és ha valaki más elkezd beszélni, neki abba kell hagynia és visszafordulni. Az a győztes, aki először végigmondja a történetet. Ez a játék nagyokkal simán játszható, igaz, ha nagyon belejönnek, akkor komoly versenyhelyzet és kiabálás alakulhat ki. Minden esetre belefeledkeznek az angol nyelvű történetmesélésbe, és ez a lényeg.

Shakespeare modern köntösben

A 2. hét hétfőjén komoly feladatot kaptunk. 2 csoportban kellett 2 dráma részletét átírnunk modern nyelvre. Az egyik csoportnak a munkásosztály angolját, a másiknak pedig a felső osztályok nyelvét kellett használnia.

Az én csoportom a Szentiványéji álom egy jelenetét kapta. Megküzdöttünk vele, míg átírtuk, főleg, hogy mi a szereplőket is megváltoztattuk, így rajzfilmfigurákkal helyettesítettük őket. Ebből egy nagyon vicces jelenet kerekedett ki, ugyanakkor az eredeti mondanivaló egy részét megőriztük.

Én eddig soha nem próbáltam ilyen szövegátírást diákokkal, mert azt hittem, unalmas feladat. Az angliai drámacsoport is így gondolta, és egy ponton szóvá is tettük, milyen időigényes feladat (volt) ez, nem tudtuk rendesen végigbeszélni, és nem érezzük az értelmét. Viszont az oktatónk, Meg, olyan magabiztosan kezelte felháborodásunkat, egyben megnyugtatva minket, hogy higgyük el, ennek nagyon sok értelme van, hogy végül tettünk egy próbát és "előadtuk", amit átírtunk. Valóban jól sikerült, és biztosan ki fogom próbálni diákokkal, hiszen nyelvileg is sokat ad, ugyanakkor nagyon kreatív feladat, akkor is, ha az elején nem tűnik annak.

Végül pedig megosztanék egy másik meglepően pozitív dolgot: a lenti kép az iskolával szembeni füves részen készült. A csoportmunkák miatt azonban 1-1 csoport gyakran itt a füvön - és nem a tanteremben - készült a feladatára. Őszntén szólva már nagyon jó érzés volt, hogy kicsit szabad levegőn lehettünk, és az ötletek is jobban jöttek.

Teaching difficult learners by Pilgrims in Canterbury

Ismét megérkeztem – már másodjára – Canterburybe, hogy egy újabb kurzuson vehessek részt. A címe „Teaching difficult learners”. Nagy várakozással tekintek elébe, egyrészt, mert most a tavalyival ellentétben két hétre jöttem, másrészt nagyon izgat a téma, hiszen, egyre több ilyen-olyan tanulási problémával küszködő diákkal találkozom én is évről évre. Jó érzés volt ismerős helyre jönni, és az állomáson a vonatról leszállva az ismert útvonalon célba érni…

A kurzus

Két kurzusvezetőnk van, Phil és Mike, mindkettő idős, amin először kicsit meg is lepődtem, de ez a meglepetés az első pár perc után elillant, és ismét megérintett a life-long learning varázsa. Két igen kedves, lelkes, rendkívül jó humorérzékkel megáldott férfi fogadott minket. Minden óra élmény, érdekes, mindig interaktív. Sokat tanulunk tőlük, és általuk egymástól is.

Az első órákon különböző ismerkedős tevékenységeket végeztünk, melyek közben már rá is hangoltak minket a kurzus témájára. Például az angol órákon már ismert és általam is használt játékot, a „Find someone who …”, azaz, „Keress valakit, aki …”-t játszottuk. Ezúttal a legkülönbözőbb, a témához kapcsolódó kifejezések, szakszavak, rövidítések szerepeltek a listán. Körbejárva egymástól érdeklődtünk és beszéltük meg a különböző tanulási nehézségeket.

A drámatechnikák alkalmazása: testbeszéd és mimika

A tanfolyamra résztvevőként más-más háttérrel érkeztünk (volt, aki oviból, más általános iskolából vagy gimnáziumból jött), de közös volt bennünk, hogy mindannyian tanítunk angolt és szeretnénk drámatechnikákat használni az órákon azzal a céllal, hogy izgalmassabbá tegyük a tanulást és felszabaduljanak a diákjaink.

Számomra izgalmas volt látni, hogy több csoporttársam már más drámakurzuson is részt vett, most is használ ilyen módszereket, vagy drámaszakkört tart, esetleg kisebb színdarabokat ad elő diákjaival, így legtöbben nálam már nagyobb tapasztalattal érkeztek. Ennek csak örültem, hiszen így tőlük is tanulhattam.



A kurzus szépen felépített ívet követett. Kezdetben csapatépítő játékokat játszottunk, illetve apró feladatokat kaptunk, számunkra közeli karaktereket vagy érzéseket jelenítettünk meg. Az oktató nagyobb szerepet fektetett a testbeszédre és mimikára, mint a szövegre. Számomra ez furcsa volt, hiszen nyelvórán az időt leginkább a verbális kommunikációra szánnám, de később láttuk, mennyi feladatot lehet testbeszédre építeni, majd később hozzáadni szöveget is (pl. fejezzünk ki az arcunkkal egy érzelmet, a többiek pedig találják ki, mi az az érzelem - így a szókincs is megjelenik)

Egyik fontos tanulsága tehát a tanfolyamnak, hogy nem időpazarlás nem nyelvi jelekkel is foglalkozni, hiszen számtalan készséget fejlesztenek, fontos elemei a kommunikációnak, és előkészíthetik vagy megfelelően kísérhetik a verbális kommunikációt.

Kulturális programok az IPC-vel

Már a kurzus első napján is kiderült, hogy tartalmas programban lesz részünk, és nemcsak nyelvileg és módszertanilag, hanem kulturálisan is gazdagodunk majd.

Roger, az idegenvezetőnk hétfő délután rövid városnézés után az exeteri katedrálisba vitt minket, ahol elmesélte az épület történetét, és kitért a vallás szerepére régen és napjainkban. Nemcsak száraz történelmet, hanem életbölcsességeket is hallhattunk tőle.

Az 1. hét szerdájának délutánján pedig végre a tengerhez is eljutottunk, méghozzá Sidmouthba, és Rogar mesélt nekünk a hírek Jurassic coast-ról. A rövid túra és a csodás kilátás után lábáztatásra is volt idő.

 

Ezek a kirándulások sokat segítenek, hogy a csoport tagjait és az iskola többi diákját is megismerjük, valamint szakmailag is hasznos kapcsolatokat építsünk.

Fontos alapelvek és búcsú a komfortzónától

Sokan azzal az érzéssel érkeztünk az exeteri drámakurzusra, hogy a diákjaink nehezen hagyják el a komfortzónájukat, félnek kockázatot vállalni, és ez hátráltatja őket a nyelvtanulásban. A drámában erre is keresünk megoldást.

A kurzus első napjaiban azonban pont mi kerültünk ebbe a szerepbe: el kellett hagynunk a komfortzónánkat és mindenféle dolgot kitalálni, majd eljátszani a többiek előtt. Nehezítette a helyzetet, hogy a mi termünkba még az utcáról is belátnak, s a járókelők néha meg is állnak bámészkodni.

 

Mindezt figyelmen kívül hagyva a mozgásos játékoktól egyre haladtunk a szöveget tartalmazó feladatokig, majd az énekes feladatokig. Számomra itt kezdődött különösen a komforzóna átlépése. A néhány napos közös munka és a csoportösszetartozást segítő feladatok hatására azonban már egymást támogató csoporttá alakultunk mi heten, így nem számított, ha egyik feladatban valaki gyengébb, a másik pedig erősebb. Igyekeztünk segíteni, és nem kinevetni a másikat, ahogy ezt az oktatók is számtalanszor hangsúlyozták. Kialakult egyfajta bizalom a csoporton belül, mely nélkül nem működnek az ilyen jellegű feladatok. Mindennek köszönhetően például még én is jól éreztem magam a dalos feladatok közben.

Segíti a kibontakozást, hogy folyamatos pozitív visszajelzést kapunk oktatóinktól lelkesedésünket és nyelvi szintünket illetően. Így újra megtapasztalhatjuk a diákszerepből a visszajelzés fontosságát is.

Kíváncsian várom, mit tartogat ennek a jól felépített kurzusnak a hátralévő része.

Az első napok Exeterben a dráma kurzuson

14-én szombaton érkeztem Exeterbe, hogy részt vegyek a Drama techniques in education c. kurzuson az IPC szervezésében.

az IPC bejárata

 

Az első napok nagyon gyorsan teltek. Kiderült, hogy csak heten vagyunk a csoportban, ami kevésnek tűnik, de nagyon hatékonnyá teszi az oktatást. Körülbelül hasonló nyelvi sznten vagyunk, így gyorsan tudunk haladni. A kurzus célja különböző drámatechnikák bemutatása, melyek különböző szinteken, óvodában, általános- és középiskolában is hasznosak lehetnek.

Oktatónk maga is rendez színdarabokat, énekel, és több éve tanártovábbképzéssel foglalkozik, így nagy tapasztalata van. Az első néhány napban azt vettem észre, hogy fokozatosan vezet minket a tanárszerepből a drámatechnikák világába, ezzel új nézőpontot adva.

exeteri látnivalók

A második hét Dublinban

Hétfőn folytatódott a nyelvkurzus. Nem jött új ember a csoportunkba. Így a hetet az ismerős arcokkal töltöttük. Délután a botanikus kertet szerettük volna megnézni, de sajnos eltévedtünk. Így csak sétáltunk a külvárosban. Egy török kislányt a szárnyaink alá vettünk, aki nyolchetes nyelvtanfolyamra érkezett.Így legalább angolul beszéltünk egymás között is.

A hét többi napján a nyelvórákon sok olyan angol kifejezést tanultunk, amit korábban nem ismertünk, ezeket gyakoroltuk. Az első órákban a beszédé, a második dupla órán a szövegértésé volt a főszerep. A tanárainkat egyre jobban értettük és egyre oldottabb lett a nyelvi csoportban a munka.

Mivel a foci vb folyamatosan zajlott, esténként közös meccsnézés zajlott a szállásunkhoz közeli kocsmában.

Ezen a héten kevesebb délutáni közös aktivitás folyt, mivel mindenki másra volt még Dublinból kíváncsi. Így külön utakon folytatta a hetet a magyar csapat.

Szerdán a Guinness Storehouse-ban jártam és a phoenix parkban, csütörtökön Bray-ben és Killiney-ban,  

pénteken búcsúestet tartottunk a magyar csapattal, és egy élőzenés kocsmában fejeztük be a hetet és búcsúztunk el egymástól.

Én csak vasárnap utazom haza így ma egy nagy kirándulást teszek még Howthban, ami szintén egy csodálatos hely, ahogy a többiek már mesélték.

Hétvége az alphaval

Szombaton a nyelviskola szinte minden diákja Glendalough-ba, a két tó völgyébe kirándult. Ami a gyönyörű természeti környezet mellett, a középkori kolostoregyüttes megmaradt romjainak is köszönheti népszerűségét. Igen jelentős turistaforgalom volt itt a hétvégén, mint ahogy Dublinban is rengeteg ember volt egész héten.


Vasárnap azt gondoltam könnyű lesz szentmisére menni, mivel minden sarkon van egy templom. Ezért nem kerestem ki külön a helyet, ahova megyek. Kicsit meglepődtem, hogy a templom tetején lévő kereszt nem jelenti mindig azt hogy katolikus a templom. Végül az egyetemi templomban találtam misét. Ezután körbejártam a várost, egy kis templomtúrát tartva. Főként a katolikus templomokba néztem be, de persze a Szent Patrik katedrálist sem hagytam ki.



A vasárnap hátralévő részét az élmények feldolgozásával töltöttem, azaz pihentem. Hihetetlenül gyorsan repült el ez a hét, és rengeteg új élmény ért. Arról nem is beszélve, milyen kimerítő volt folyamatosan egy idegen nyelvet hallgatni, beszélni.